**INFLUENZA**

Ha beoltatja magát az influenza vírus elleni védőoltással, a tanácsok akkor is hasznosak, mivel az itt ajánlott módszerek más, hasonló módon terjedő kórokozók ellen is hatásosak lehetnek!

GONDOLATAINK HATALMA



Minden érzést valamilyen gondolat idéz elő.
A gondolat nem más, mint lelki szemünk elé valamilyen képzeletbeli képet alkotni.

Ha pld. szomszédunk, barátunk valamit könnyen elér, amit nekünk erőfeszítések árán sem sikerül, vagy éppen valakit elbocsájtanak a munkahelyéről, míg a másik maradhat, és erről gondolati képet alkotunk, máris itt van az irigység érzése, talán még haraggal, nehezteléssel is fűszerezve.
Néhány percen belül ezek a negatív érzelmek feszült, kényelmetlen, és felháborodott érzéssé alakulnak.
Ezeket a negatív érzéseket nehéz megváltoztatni, ha már elkezdődtek. Nagyon könnyű lett volna viszont kitörölni az agyunkból azt a legelső gondolatot, amikor elkezdtük összehasonlítani magunkat másokkal.


Amikor a negatív gondolatok érzelmeket váltanak ki, ezek valódi betegségekké alakulhatnak, mint pld. a magas vérnyomás, vírusfertőzések, rossz esetben  daganatos betegségek.

Ugyanígy, amikor elfogadóvá válunk magunkkal és másokkal szemben, szeretettel fogadjuk a történéseket és meglátjuk az élet szépségeit, olyan pozitív energiával telítődünk, ami immunrendszerünket akkora erővel látja el, hogy képes ellenanyagok sokaságát létrehozni a fertőzésekkel, betegségekkel, daganatos sejtekkel szemben.

 

A drágakövek segítségével Ön képessé válhat ezekre az érzésekre, és a csoda nem várat magára!

 

Most biztosan arra gondol, hogy ez így túl egyszerű!

 

Pedig az igazán használható dolgok mindig egyszerűek!

 

Forrás: Natura Gyógynövény

Gyógyító kövek - Kristálygyógyítás sorozat



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 2
Heti: 24
Havi: 101
Össz.: 37 897

Látogatottság növelés
Oldal: Gondolataink hatalma
**INFLUENZA** - © 2008 - 2018 - influenza-megelozes.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »